A község közigazgatási története

 


A 19. században még mindhárom település Bihar vármegye érmelléki járásához tartozott. A század végén azonban a székelyhídi és a mihályfalvi járás különválasztásával Kiskereki és Asszonyvására a székelyhídi járáshoz, Érkeserű az érmihályfalvi járáshoz került.

Az 1919-es román hatalomváltás a járás rendszerét még megtartotta egy ideig plasă néven. Így 1920-ban előbb fonetikus átírással Cherechiul mic és Asonvaşar néven Kiskereki és Asszonyvására a plasa Săcheihid nevű járásban, Érkeserű pedig Chişireu néven a plasa Mihaifalău járásban maradt.

1925-ben a megye legészakibb részét: a Mihályfalvi járást Szilágy megyéhez csatolták, így 1930-ban már mai román nevein Kiskereki és Asszonyvására Bihar megye székelyhídi járásában (plasa Săcueni), Érkeserű pedig Szilágy megye érmihályfalvi járásában (plasa Valea lui Mihai) szerepel.

A négyéves magyar uralom alatt is megmarad ez a járási különválasztás, Érkeserű továbbra is Érmihályfalvához tartozik nemcsak járásilag, hanem gazdaságilag is. A tervbe vett, Keserűn át Mihályfalvára vezető országút megépítése azonban elmaradt, előrevetítve ezzel elzártságát (hiszen mind a vasút, mind az országút elkerüli), illetve majdani községgé alakulását..

1950-ben megszűnik a megyerendszer: a tartományok (regiune) és rajonok (raion) rendszere váltja fel. Ekkor számolják fel az érmihályfalvi járást, Bihar megye északi részén megalakították a székelyhídi rajont (raion), melyhez mindhárom település: Kereki Asszonyvásárával, Keserű pedig önállóan tartozott.

Bihar megye 1952-től előbb a Nagyvárad tartomány (Regiunea Oradea), majd 1956-tól a Körösvidéki tartomány (Regiunea Crişana) részévé válik.

1961-ben a megszűnt székelyhídi rajont Margittához csatolták. 1966-ban még Margitta rajonhoz tartozik a Kiskerekiből és Asszonyvásárából összetevődő Kiskereki község (comuna Cherechiu) valamint az önálló Érkeserű (comuna Cheşereu).

1968-ban az adminisztratív reform nyomán azonban nemcsak a megyék rendszere áll vissza, hanem Érkeserűt is Kiskereki községhez csatolják.

 

Asszonyvására története

 


A honfoglalást követően az Érmelléken a Dunántúlról érkező Gutkeled nemzetség telepszik meg. Székelyhíd és Asszonyvására között a Hont Pázmányok kaptak kisebb birtokokat. Az Érmellék részeinek legjava nem került kiosztásra, megmaradt királyi birtoknak, ezek között is fontos helyet kaptak a királynői tulajdont képező falvak: Asszonyvására, Szalacs, Bogyoszló, Vasad és Piskolt.

Asszonyvására régi neve történelmi feljegyzés szerint Boldog-Asszony-Vására volt, de ismert az Asszonyharcz névváltozat is. A reformáció térhódításával azonban a Boldog jelző lassan elkopott. Nevét vásáráról, illetve királynő-birtokosától kapta.

A Boldogasszonyról elnevezett települések legjava a -falva utótagot kapta, előfordultak még a -telke, -(egy)háza formák is. A -vására utótag egyedülálló Asszonyvására esetében, előtagként viszont szerepelt a Fejér megyei Vásárboldogasszony templom illetve település nevében.

Asszonyvására legkorábbi ismert adata egy többszörösen átírt oklevélből származik 1203/1342/1356/1477 évekből, melyben de Foro Reginae-ként említik, alanyesetben Forum Reginae, azaz királyné vására. Ez a latin településnév az alán eredetű asszony  szavunknak az Árpád-korban szokásos úrnő, fejedelemnő, királyné jelentését mutatja. Egyházi iratokban még ilyen latin neveken is jegyzik: Forum Virginis, Forum Dominae.

Minden asszony elemű hasonló korai helységnevek, mint Asszonyfalva, Asszonylaka, Asszonynépe, Asszonytelek, Asszonypataka stb. keletkezésük idején királynéi birtoklással voltak kapcsolatosak.

Erdélyben hasonló, -vásár utótagú településneveket találunk ma is, melynek előtagjai a vásártartó hely tulajdonosára utalnak. Ilyen a Segesvártól észak-nyugatra levő Balavásár (1325 Balavasara; 1482 Balawasar), vagy a Bánffyhunyad melletti Sárvásár (1391 Saluasara; 1399 Salwasara; 1666 Sárvasara).

Vámja révén Asszonyvására a 13. században a vidék egyik legértékesebb községe, úgyhogy a király, amikor a bihari, békési és zarándi vásárvámokat a váradi egyháznak adta, az ittenit továbbra is magának tartotta.

Asszonyvására neve a történelem folyamán a következőképpen alakult, míg elnyerte mai alakját: 1203 Forum Reginae; 1268 Ahzunwasara; 1272-1290 Azunvasara; 1332-1337 Assumhari (=Azzunvasari); 1357 Azunvasara; 1435 Azzonwasara; 1598 Azzonivasara; 1614 Asszonvására; 1692 Aszszony Vására / Alzson Vassary; 1773 Aszszony-Vására; 1808 Asszonyvására; 1828 Asszony Vására; 1851 Asszonyvására; 1863-1890 Asszonyvásár; 1913 Asszonyvására; 1944 Asszonyvására.

Hajdan a község nem a mostani helyén, hanem a Székelyhídra vezető országút két oldalán, "az érvizén innen", amit hívtak Malomgáttőnek (mert azon a helyen malom volt az ér vizén) és Kenderszernek (kenderföldjeiről). A régi falunak két utcája is volt: egy a Kengyelér felé, a másik a mostani falu felé. Később ezt a régi falut Puszta-helynek nevezték el. Ezen a régi helyen állott egykor a reformátusok temploma a 17. századig, és minden bizonnyal az ősi, középkori szentély is. Az "érvizén túl" pedig földvár is állt egykoron.

Az 1241-es tatárjárás előtt  mely elpusztította a falut  királyi csőszök és tárnokok lakták. 1268-ban IV. Béla király e birtok ügyében úgy dönt, hogy északi része, mely a kihalt királyi csőszöké (preconum) volt, Marcellnek; déli része, mely hajdan a királyi tárnokoké (tauarnicorum) volt, Jakab tárnoknak jut.

A hagyomány szerint a lakosság megmaradt része a mocsarak közt és az Aggpincék táján talált menedéket. Rövid ideig a falu a Kopasz-helyen is élt, amíg a premontrei prépostság ki nem sajátította magának a helyet. A török pusztítás miatt is a falu a mai völgykatlanba húzódott.

Az új falut a mai helyén: terra Ahsunvasara-t 1268-ben építették fel.

IV. László király többször is időzött ezen a helyen, 1272-1290 között több oklevelet is adott ki ezen a helyen, többek között azt, amelyben Dorogfi Miklóst, Diószeg urát hűtlennek nyilvánította.

A 14. században egyházának lelkészét már említik a pápai tizedjegyzékek. 1336-ban és 1337-ben papja csak 4-4 garas pápai tizedet fizetett, ami az akkori viszonyok között kis-közepes nagyságú falut jelentett.

1436-ban Blasi és Fekete magyar személynevekkel találkozhatunk. A ránkmaradt jobbágynévsorok azonban azt tanúsítják, hogy lakói mindig is magyarok voltak.

1461-ben az Adam, Achady, Bartha, Bodogh, Chokaly, Domby, Fanckikay, Feyer, Fekethe, Kerekes, Keresy, Koly, Magas, Pap, Parlaghy, Zabop. Zewch, Zenay magyar eredetű, illetve a Braxe, Fistulator, Mod, Pastor, Sutor, Thoth bizonytalan eredetű személynevekkel találkozunk.

A református egyház anyakönyvi feljegyzései szerint a reformáció már a mohácsi vész (1526) után terjedni kezdett. 1552-ben megszűnik a katolikus plébánia, s csak 1784-ben alakul újjá.

1552-ben Asszonyvására 26 jobbágytelekből állt, és a Szent István káptalan birtoka volt. 1569-i dézsmajegyzékben 24 magyar jobbágylakosa szerepel, már világi birtokosa van: Salgay Bálint. Magyar származású családnevek ekkor: Balassy, Chatho, Chjonthos, Dersy, Fekethe, Gal, Hegy, Kerekes, Cristoph, Lawas, Nagj, Oswald, Pap, Peley, Peel. 1570-ben már néhány új magyar név is szerepel: Dombay, Eles, Jakab, Kathona, Kerek, Pal, Petes, Sos, Zabo, Zwcz, Vylaky.

1582-ben Fráter I. Pál, Báthory István fejedelemtől kapja adományképpen Asszonyvásárát. Fráter István 1600 körül kastélyt épít magának, melyet később a birtokkal együtt Fráter IX. Pál (1807-1867), Bihar vármegye főjegyzője a premontrei rendnek adományoz még 1848 előtt, amikor már rendi tulajdonban van. A mára már romos asszonyvásári kastély mellett Fráter-kúriákat találunk még Érsemjénben, Gálospetriben és Cséhteleken.

1609-ben Báthori Gábor fejedelem Nagymaróthy Komornyik Jánosnak ad birtokot Asszonyvásárából.

I. Rákóczi György fejedelem (1630-1648) a halászat nagy kedvelője volt: "Asszonyvására mellett egy kis ér által táplált tavat kecsege-tenyésztésre rendezett be."

A törökharcok, a császári zsoldosok portyázása következtében egész falvak égtek le és néptelenedtek el. Az 1692-es összeírás Asszonyvásárát 8 éven át lakatlannak tűnteti fel. Ekkor Nádaskay Ferenc a puszta falu birtokosa, de a falu fele részét eladta Butti Farkas szolnoki alispánnak, másik felét pedig Szántó Ferencnek.

1715-ben már 23 család lakott benne. 1720-ban lakosai mind magyar jobbágyok.

Az 1740-70-es évekbeli nemesi összeírások Paulus Nagy, Andreas Nagy, Petrus Nagy és Samuel Nagy neveit említik.

1770-ben tartott úrbéri összeíráskor a prépostság birtokának 16 7/8 telkén 79 szabadmenetelű jobbágy, 1 szabadmenetelű külső telkes, 48 szabadmenetelű zsellér, 8 házatlan zsellér volt.

1774-ben római katolikus elemi iskolát, 1784-ben plébániát szerveznek.

1784-ben, az első magyarországi népszámláláskor a 207 porta 1144 lakosából a férfiak között 2 papot, 11 nemest, 67 parasztot, 76 polgár vagy paraszt örökösét, 147 zsellért írnak össze.

1790-ben épül a mai református templom.

1828-ban Asszonyvásárának 194 portája és 1168 lakosa van.

Az 1848-49-es szabadságharc idején az asszonyvásáriak 38 inget, 41 lábravalót, 3 lepedőt, 50 törülközőt és 5 és fél sing vásznat adományoztak a honvédek részére. Kuthy Sándor asszonyvásári református lelkész, a forradalom lelkes híve ekkor az érmelléki egyházmegye esperese.

1851-ben Fényes Elek Földrajzi szótárában már a mai formában: Asszonyvására néven szerepel. Az 1877-es helységnévtár 911 református, 125 katolikus lakosát említi.

1895-ben a premontrei rend templomot épít Asszonyvásárán.

1850-ben 1280, 1857-ben 1062, 1870-ben 1076, 1880-ban 1093, 1890-ben 1135, 1900-ban 1186, 1901-ben 1197 lakosa van. 1900-ban a lakosok közül csak 13-an nem magyarok. Az 1930-as években csökken ezer alá lakosainak száma.

 

Érkeserű története

 


Érkeserű területén több őskori és ókori régészeti lelőhely található: kőkorszaki szerszámok, bronzkori urnatemető és raktárleletek, földvár és település nyomai, római kori leletek, szarmata, gót, gepida és avar sírleletek.

Az Érmellék az Árpád-kor óta lakott vidék; Érkeserű azonban  egyes feltételezések szerint  kb. 4000 éve lakott hely.

Érkeserű nevével először 1215-ben találkozhatunk Quesereu formában a Váradi Regestrumban (VarReg 141.). Ebben az időben Lőrinc ("Laurentius de villa Quesereu") poroszló lakhelye, királyi birtok.

A történelem folyamán névalakja a következőképpen változott: 1215  Quesereu; 1236  Kueserev; 1284  Keseru; 1291-94  villa Keseru; 1307  Keserew; 1310  villa Keserew, Kesereu; 1323  Kezereu; 1332  villa Keseres; 1337  villa Keserev; 1355  Kesereu; 1400  Keserew; 1435  Keserew; 1598  Kesereő; 1692  Kesserű, Keszerü, Kessery; 1773  Er-Kesserű; 1808  Keserü (Ér-); 1828 Ér Kesserü; 1839 Ér-Keserü; 1851  Ér-Keserű; 1893  Ér-Keserü; 1900  Ér-Keserű; 1913  Érkeserű; 1944  Érkeserű.

Neve a " kis erű " szóösszetételből eredeztethető, a " keserű " (ártézi) vízéről való néveredet kevésbé valószínű . A Kis-Ér , Kis-Erű eredet talán azért is valószínűsíthető, mert Kiskereki határában a tatárjárás előtt létezett egy Nagy-Ér nevű település, mellyel rokon elnevezésű lehetett. Hasonló nevű középkori települések még: a már a középkorban elpusztult Keserű nevű puszta Derecskétől (Bihar m.) nyugatra, illetve a már akkor létező Keserűtelek (Solt m.) nevű falu Kalocsától észak-nyugatra.

Keserű névadói minden bizonnyal magyarok lehettek, míg a környékbeli települések nevei javarészt szláv eredetűek: Szalacs, Bogyoszló, Tarcsa, Semjén, Kenéz, Selénd, Csokaly, Léta, Bagamér.

IV. Béla király (1235-1270) a 13. század első felében az Osl-nemzetség egyik tagjának, talán éppen annak a Petur de Kueserev -nek ajándékozta Keserűt, akit 1236-ban az apja által eladományozott királyi birtokok visszaszerzésére kiküldött bizottságban említenek, mint várbirtok visszavevő bírót. Fényes Elek Geográphiai Szótárában Keserűi Péternek nevezi őt, akinek valószínűleg e községtől, mint birtokától vette nevét.

1284-től az Osl nemzetségbeli Keserű család birtoka. Az Osl-nemzetség az 1230-as években kerülhetett a Dunántúlról Biharba; egyik tagja, Benedek váradi püspök volt 1231-1242 között. Ekkor, 1284-ben Lampertus fia Miklós és András fia Miklós tulajdona.

A tatárjárás alatt a hagyományok szerint a Nagyszigeten levő Faluhely -nek nevezett részben volt a falu, ebbe a nádasokkal körülvett erdőbe menekült a falu népe az ellenség elől. Régészeti leletek ezt azonban nem bizonyítják. Az elpusztult községet a mai helyen építették fel; legrégebbi része a Tökmata .

Nagy Lajos király (1342-1382) idejében a váradi püspökség is részt kapott belőle. Valószínűleg a mai Püspökdombnak nevezett magaslaton állhatott kápolnája, temetővel körülvéve. A Püspök-halom tetején egy 14. századi (valószínűleg leégett) kápolna maradványai kerültek elő  szintén Andrássy Ernő feltárásában. Falain kívül tölgyfakoporsó maradványai közt talált meg egy női csontvázat, szájában Nagy Lajos király (1342-1382) ezüst dénárjával.

1350-ben Szatmárnémetivel és Szalaccsal együtt várossá nyilvánítják.

A kihalt Osl-nemzetség helyett 1366-ban Jakcs mester kapja meg királyi adományként a községet, az ő vagy utódai emlékét viselheti a Jakacsi-domb megnevezés.

Középkori egyháza kisebb volt. Püspöki tizede a 13. században (1291-94) csak 10 kepe, azt is csak másodszori alkalommal fizetik. Pénzbeni papi adót, szeretadományt kisebb egyház lévén, nem fizet. A 14. század folyamán is csak közepes nagyságú falu lehetett. Miután 1332-ben elrendelik az egyházi jövedelmek pápai tizedének begyűjtését, Péter pap 1333-ban, Mátyás pap pedig 1336-ban és 1337-ben is 6-6 garast fizettek pápai tizedként  amikor a vidéki papság javarészt 2 és 9 garas közti összeget fizetett.

1436-ban a Balogh, Beches (Békési), Zathmary (Szathmáry) magyar eredetű személynevek léteztek. 1459-ben magyar nevek: Adony, Almosdy, Balogh, Borzay, Beulchy (Bölcsy), Chepay (Csépay), Dorog, Fekethe, Gyerghfy (Györgyfi), Halaz (Halász), Heghy (Hegyi), Kadar, Kereky, Kechy (Kécsy), Kouacz (Kovács), Keumez (Kőmez?), Layos, Letay, Molnos, Alaymereo (Olajmérő), Ethwes (Ötvös), Pethny, Soos, Zekel (Székely), Zylagh (Szilágyi).

1453-ban, V. László idejében a váradi püspököt keserűi birtokában megerősítik.

Az 1552. évi dikális összeírás Horváth Pétert nevezi meg Keserű birtokosának. Ekkor, Székelyhíd és Diószeg reformálódásával egyidőben tör be a reformáció Érkeserűbe is. 1560-ban már az egész falu református. Legkorábbi ismert református lelkipásztora Laki Márton  1600-ban ordinálták. Egyházi iskolája 1587-től volt a reformátusoknak.

1552-ben, az első és még a törökpusztítás előtti adóösszeíráskor Keserűben 44 portát, Asszonyvásárán 26, Kiskerekiben 6 portát írtak össze.

1599-ben a Baghi, Balogh, Boros, Beolchi (Bölcsi), Buza, Cheoghi (Csögi), Chengeri (Csengeri), Dayka, Dobos, Fekete, Gal, Georgy, Hegedws (Hegedűs), Hegy, Kis, Kochis (Kocsis), Kouachi (Kovácsi), Kozoros (Koszorús), Mako, Mester, Nagy, Negyvoelgy (Nagyvölgyi), Sas, Zabo (Szabó), Zathmary (Szathmáry), Zenthbarath (Szentbarát), Ziuos (Szívós?), Tholdy, Tolnay, Vnoka (Unoka), Vincze, Veoreos (Vörös) magyar személynevek fordultak elő. A 15-16. századi, középkori jobbágy-családnevekből egyaránt hiányzanak az ősi, egy had-ba tartozó, ma is gyakori Sas , Lovas , Nyéki , Fürj és Gábor családnevek  minden bizonnyal nemesi származásúak lehettek.

A 17. század első felében a Fráter család szerez birtokot Keserűben, ők ekkor a református egyház legnagyobb pártfogói, első kegyszereinek, harangjainak adományozói.

Ippi és érkeserűi Fráter István kancellári apród, később Bocskay várkapitánya Szentjobbon 1605-ig; 1605-1629 között erdélyi ítélőmester, 1606-ban Bocskay titkára. Miután Bocskaytól Nagyselindet és Fancsikát (1605), Báthori Gábortól Cséhtelket, Rogozt és Bélmezőt (1608) kapta adományba, Bethlen Gábortól Érkeserűt kapja Barát-Püspöki nevű pusztával (1624), az érkeserűi előnév használata mellett. Jóllehet, Suselith (eredetileg: Susalith) Horváth Ilonával kötött házassága révén már hozományul bírta, a Horváth család azonban fiúágon kihalt  így kapta a fejedelemtől hűséges szolgálatáért. Minden bizonnyal ugyanennek a hozománynak a része az a kúria, amit Bethlen Gábortól ugyanekkor kap adományba.

Pethő Miklós és neje, "Susaki" Horváth Zsófia  Fráter Istvánné Horváth Ilona nővére , valamint (Guthy) O rszág Borbála és harmadik férje, Geszthy Ferenc az adományozója annak az 1634-ben készíttetett ezüst-tányérnak, melyből a református gyülekezet 1804-ben ezüstkelyhet öntet.

Bélmezei Fráter Pál II ., Fráter István utódja (akit II. Rákóczi György később, 1654-ben hajdúkapitányává nevezett ki és a bélmezei birtokkal jutalmazott meg), miután I. Rákóczi György Érkeserű tizedjövedelelmével adományozza meg (1631), telepedik le állandóan Érkeserűben feleségével, az erdélyi fejedelmi családból származott nagybarcsai Barcsay Annával .

A török támadások idején, de még a kuruc időkben is a mocsár védte meg a falu népét. A gyulai bég 1573-as portyázása során a falu megmenekült. Szejdi pasa 1600-as székelyhídi hadjárata során a falu a Nagysziget mocsaraiba menekül hosszabb időre.

Míg Keserű 1552-ben (az első adóösszeírás tanúsága szerint) 44 portával rendelkezik, addig a nagy menekülés után, 1692-ben az összeírók csak 8 lakost találtak benne. 1692-ben birtokosok: Joannes Szakmari, Stepahnus Mincze (Wincze), Stephanus Kovacz, Georg Balogh, Gregorius Balogh, Michael Doka, Michael Szász, Joannes Sixai. A török uralom alatt és a hódoltság megszűnése után is Buday István , Bihar megye alispánja, majd kuruc generális volt Keserű földesura.

1715-ben Érkeserűből és Váncsodról telepesek mentek Öcsödre.

A Pragmatica Sanctio korában végzett összeírások szerint 1715-ben 19 adózásra köteles zsellér és taksás családot, 1720-ban 28 jobbágy-családot írnak össze. A lakosságnak ez kb. a fele lehetett, hiszen az adófizetésnél nem jöhettek számba a kisbirtokos nemesek. Az 1720-as úrbáriális összeírás a következő adóköteles családok neveit örökítette meg: Sas, Szathmári, Nagy, Tót, Túri, Oláh, Vincze, Balajti, Szakács, Fekete, Sidó, Létai, Kovács, Barta, Balogh, Szabó, Kardos, Gábor, Ökör, Lénárt .

A római katolikus plébániát 1755-ben újraalakítják, miután 1740-44 között már kápolnát építették. Egy 1743-ban öntött kisharang ma is az új katolikus templom tornyában van.

A református egyház első anyakönyvi feljegyzései 1765-ből, a katolikus egyházéi 1773-ból valók. 1895-ig hivatalos okiratnak tekintik őket, onnantól kezdve csak a polgári anyakönyvezés lesz hivatalossá.

Az 1741-1776 közötti összeírások szerint a következő nemesek voltak Érkeserűben: Balogh János, István és Mihály; Csatári Gáspár, István, János, Károly és Ferenc; Csordás István; Dávid Károly, György, Ferenc és Mihály; Győri László; Kis György, Ferenc, László és Sámuel; Nyéki János, István és Mihály; Rétsei István; Surányi István, János és Sámuel; Szabó István és Sámuel; Szilágyi László .

A Mária Terézia által 1767-ben kiadott uralkodói rendelet nyomán úrbéri összeírásokat tartottak, a földesúr és a jobbágy viszonyának tisztázása és az adószabályozás végett; azokat pedig ún. Urbáriumban rögzítették. Érkeserűben 1770-ben végeztek úrbéri összeírásokat, ezek tanúsága szerint földbirtokosok voltak: Buday László, Fráter László, Irinyi György, Gazsi Jánosné, Andrássy György, Buday Péterné, Goda Antal, Buday Ferenc, Pongrácz Gábor, Erős György, Józsa Miklós, Józsa István, Nagy Sándorné és Sághy Mihály . A faluban ekkor három szárazmalom volt.

1784-ben, Magyarország első népszámlálása alapján 170 házban 215 család él, összesen 1031 lakos. A férfiak közül 2 pap, 86 nemes, 48 paraszt, 37 paraszt vagy polgár örököse, 132 zsellér, 38 egyéb.

Szinte lehetetlen, hogy Érkeserűt teljesen elkerülte volna az ismételt veszedelem. De az érkeserűi hagyományokban nyoma sincs az ilyen emlékeknek. Ha csak a tatárok elől a Nagyszigetre történt menekülés mondája nem ilyen emlék, amely talán ebből az időből és nem 1241-ből származik.  Nem őrizték meg az emlékét Bocskai álmosdi győzelmes csatájának (1604). Éppen így hiányzik II. Rákóczi Ferenc felkelésében és az 1848-as szabadságharban való részvétel tudata . írja Márton Béla: Érkeserű leírása (Debrecen, 1943.) című monográfiájában.

A reformátusok 1800-ban a bővítik az ősi templomot, ekkor bővül a keleti felének hozzáépítésével.

Az 1828-as úrbáriláis összeírás 193 úrbéresről számol be, köztük: 44 jobbágy, 113 zselléres, 36 háznélküli zsellér, 2 kézműves és 1 kereskedő. Név és számszerint: 20 Gábor ; 15-15 Sass , Kiss és Szathmáry ; 10-10 Létai , Lovas , Vincze ; 7 Nagy ; 5 B. Nagy ; 6 Lengyel ; 5-5 Szilágyi , Kardos ; 4-4 Csorba , Balajti , Jakó , Szentmiklósi ; 3 Jánki , 2-2 Sztrankovich , Balás , Kovács , Juhász , Papp , Szakács , Váradi , Molnár , Király , Cser ; 1-1 Máthé , Für , Fürj , Nemes , Szűcs , Tóth , Ladányi , Orosz , Kopasz , Frank , Szegedi , Wallenstein , Balla , Katona , Munkácsi , Illyés , Fodor , Joger , Birkai , Szabó , Kosa , Rósa , Farkas , Medvés , Izrael , Salamon , Csorján , Törő , Jeremiás .

Úgy látszik, már az 1820-as években zsidók telepedtek meg Keserűben, amint az nemcsak az 1828-as úrbéri összeírásból, hanem a zsidóság egy 1829-es összeírásából is kiderül, mely Érkeserűben három zsidót nevez meg: Lebli Isák, Burger Ferentz, Vallenstein Ferentz.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején honvédnek vonult be Fráter Ferenc szolgabíró. "A református presbitérium 1848. november 13-i gyűlésének 7. sz. határozata szerint pedig Dorkó Miklós tanító önként beállt honvédnek és Nagybecskereknél a rácok elleni csatában elesett. Apja kérésére az egész évi fizetését kiadják neki."

A reformátusok 1849-ben harangot is adtak ágyúöntés céljából. A honvédek részére az érkeserűiek fehérneműt is adományoztak: 39 inget, 22 lábravalót, 8 lepedőt és 16 törülközőt, illetve Újvári Nina és Biri 4 font tépést. Érkeserűi születésű volt az a zemplén megyei nemesi családból származó Boronkay Ferenc (1821-1874), aki honvédszázados volt a szabadságharcban, 1867-ben pedig a Bihar megyei honvédegylet tagja. 1849-ben a kolerajárvány olyan nagy mértéket öltött, hogy csak július második felében 122 fertőzött halottat temettek el  a református egyház anyakönyvei szerint.

A 19. század első felében Nemess Ádám, Németh Albert, Fráter Lajos és László, Kazinczy Viktor és Sándor , a Péchy és a Semsey család birtokosok.

A szabadságharcot követően a Fráter-nemzetségbeliek 40-en birtokosok Érkeserűben.

Márton Béla írja 1943-ban: " A Kastélyszigeten volt a Fráter-kastély, ez azonban már régen elpusztult. Néhány felszínre kerülő törmelék és az, hogy ma is 'kastély'-nak nevezik a helyet, tanúskodik az egykori épületről ." Fényes Elek pedig már 1854-ben " egy szigetbe szorult kastély-maradvány "-ról írt.

1854-ben a 2300 lakosú Keserű határa 8000 holdas, melyből: " 5000 h. szántó, 1500 h. kaszáló, 1000 h. legelő, 100 h. erdő, 110 h. kerti szőlő; mocsár, vízállás 300 hold , sőt két ennyi is lehet. Ebből úrbériség 1500 hold , a többi majorság ."

A mai római katolikus templom 1831-40 között épül egy malom helyére. A templom alatt kripta van, melybe Hahóthi István 1806-ban elhunyt plébánost, valmint a telket adományozó 1878-ban elhunyt Kraynikfalvi Kraynik Alajost, a Kazinczy-családdal rokon debreceni és érsemjéni birtokost és 1884-ben elhunyt feleségét, Vajai Vay Júliát temették.

Míg Fényes Elek az 1850-es években 2300 lakost említ (mely egyben Érkeserű legnagyobb ismert lakos-száma a pestisjárvány ellenére is), az 1869-es népszámlálás idején 1490-re, a következőkor, 1880-ban már 1229-re esik a lakosok száma. A csökkenéshez nagy mértékben hozzájárult Kiskeserű Érsemjénhez való csatolása is (helyén a Béresi-, Lovas-, Lajter- és Szunyogh-tagok vannak).

A 20. század elején Márton Imrének és Sándornak , Kuthy Károlynak és báró Wangenheim Gyulának van itt nagyobb birtoka.

Az 1913-as magyar Helységnévtár Érkeserű -nek írja a település nevét  ez szolgált alapul mai hivatalos magyar alakjának is. A helységnévtár Érkeserű részeként említ néhány tanyát, tagot is: Buday-tag, Cigány-tanya, Fráter-tag, Komoróczy-tag, Nyárfás-tag, Ödön-tanya, Ördögh-tanya, Répás-tag, Wangenheim-tag .

Az 1919. április 20-án bevonuló románok előbb " Chi şireu "-nak nevezik el, 1920-t ól már a " Che şereu " nevet viseli.

A református templomban 1958-ban elhelyezett emléktábla szerint az első világháborúban 65-en, a másodikban 22-en haltak hősi halált.

1940. szeptember 5-én a magyar hadsereg Érselénd felül bevonul a községbe, de csak 1943-ban sikerül megkezdeni a községháza, a jegyző lakás és az előtte a Hősök emlékművének az építését, miután többéves gyűjtésből származó összeget a románok a kiürítéskor magukkal vitték. Alighogy elkészül az emlékű, az orosz átvonulás idején egy, a lakosság által agyonvert orosz katonát temetnek el az emlékműnél. Az emlékmű ma is áll, emléktáblái már rég eltűntek, sokak köztudatában pedig tévesen mint az orosz katona emlékműve él.

Az Érmellék mocsarait 1968-69-ben lecsapolták. Sajnos, sikertelen volt az érkeserűi Nagysziget védetté nyilvánítása. A halászat, mint főfoglalkozás megszűnt; számos addig "konzervált" hagyomány, szokás eltűnt. Érkeserű is nyitottabbá vált több szempontból a külvilág felé, közlekedési viszonyai azonban ma is elzárják a világtól, mint az egykori mocsár.

Utcái: Téglavető, Újsor, Kenderföld, Régi Újsor, Tökmata, Kis utca, Nagy utca, (Nemes)-Zug, Pernyés.

 

Kiskereki története

 


A település első okleveles említése 1220-ból való Kererűi néven.

Neve a történelem folyamán a következőképpen alakult: 1220  Kerequi ; 1262  Kereky ; 1279  Kerchi ; 1284  Kerek ; 1291-94  Kereky ; 1333 Egyhazaskerequi ; 1454 Felsewkereky , Alsokereky ; 1479  Naghkereky , Kyskereky ; 1552  Kis Kereki ; 1692  Kis Kereki ; 1851  Kis-Kereki.

A Váradi Regestrumban tanúsága szerint 1220-ban Pousa vádol egy Vnuka nevű embert háza felégetése és 6 márka kár miatt.

1262-ben Bihar vármegyében három Kereki is létezett: Tancs-Kereki (vagy Tancskereke), Nagy-Kereki (Váralj-Kerekinek is nevezték) és Kis-Kereki.

Kiskerekit a 13. század végén Egyházaskerekiként említik. A 14-15. században Egyházaskereki és Felsőkereki, majd Nagykereki és Kiskereki még együtt fordul elő. 1357-ben végleg elszakadnak egymástól.

Neve valószínűleg a "kerek" vagy "kerék" irtásnévből származik. A török dúlások alatt települt mai, akkor még erdővel borított helyére, melyet háztelek, szántó és legelő céljából irtottak ki. Az egykori erdő a Kiserdő utcanévben maradt fenn. A hagyomány szerint az ősi falu a Kér folyó által alkotott szigeten (később Telek-nek nevezett kenderes-kertben) telepedett meg, innen a név: Kis-kerek-i.

A 13. században a Kereki-család, az Érmellék egyik legrégibb birtokos családjának tulajdona. Kereki János 1262-ben megveszi a keresztes lovagok (johanniták) által elhagyott Adony és Vezend várakat. 1284-ben János lánya, a Zaah nemzetségbeli Vgrin özvegye nyugtatja férje rokonait hitbére és jegyajándéka fejében adott 15 márkáról és 5 szolgáról.

1279-ben Tamás nevű papja a váradi káptalan megbizottjaként jár el Irinyben.

1291-94 közötti időszakban is három birtokosa volt: Kereki János, Gáll és Mihály, mely egyben három falut is képezett, hiszen külön püspöki tizedet fizettek. János először 86, majd 42 kepe püspöki tizedet fizet; Gál 9 kepét; Mihály előbb 34, majd 30 kepét. E három falu birtokosa 1311-ben Keserűt nevezei meg szomszédjának.

A Kereki család Gál (latinul: Gallus) nevű tagjától kapta Gálospetri melléknevét, ezt támasztja alá aza tény is, hogy 1291-ben Kerekiben és Petriben is szerepelt egy Gallus nevű birtokos.

A Kereki család telepítése az a 13. század végén Kerekiből kivált Felsőkereki , mely a középkor során önállóan településként állt fenn.

1302-ben Kereki János átiratja az 1262-i oklevelet Adonyról és Vezendről; 1321-ben fiai pedig lemondanak Gálospteriről. Az ifjabbik János 1325-ben elveszíti Székelyhidát a Gutkeled nemzetséggel szemben.

1333-ban Egyházaskereki néven szerepel, ekkor birtokosai Eleki Mihály fiai: Tamás, István, Mihály és Elek.

1336-37-ben Gábor nevű papja 5-5 garas pápai tizedet fizetett.

1357-ben már említik a Téglavető és Nagyér nevű dűlőket.

1440 körül Nagykerekiben Szűz Mária tiszteletére plébániatemplom épül, Kiskerekiben ekkor kápolna állott.

1454-ben Pechy, Syle, Sypos, Zemes, Zewke, Weg magyar személynevekkel találkozunk.

Kiskereki Székelyhíd reformálódásával egyidőben, 1530-ban tért át az új hitre. Református iskoláját talán már 1540-ben megszervezték. 1576-ban már szervezett református egyház volt. A Telek-dombon közvetlenül a reformáció utáni időben már állhatott templom, ezt igazolják a 19. század elején még látható nyomok, illetve a ma is előbukkanó tégladarabok. Az új község helyén épül fel a második, fából készült templom, mely közel 50 évig szolgálja a gyülekezetet. A török támadások elől Véd és Apáti lakói Kerekibe menekülnek, ekkor volt szükséges a templomot 9 méterrel meghosszabbítani.

1552-ben Kiskereki 6 telekből áll. Földesura a Kereky-család : László, János és Péter 2-2 telekkel. 1552 után a Zólyomiak bírják.

Nagykereki a török harcok idején pusztul el teljesen, de Kiskereki megmaradt. Valahol a község határában állt egy Nagy-Ér nevű falu, amely a török megszállás elején már elpusztulhatott, hiszen az 1552-es összeírás sem említi. Nagy-Ér a 13. század végén Dorog fia, Péter birtokaként szerepel.

1599-ben összeírt 11 lakosainak neve az 1692-ik évi összeírásban (8 háztartásban) már egyáltalán nem szerepel, ezek szerint egy évszázad alatt lakossága egészen kicserélődött.

A falu eredetileg a " Bételek " (B-telek, Belső-telek, Régi telek) nevű dülő helyén állott, a török időkben (mások szerint már a tatárjárás idején) költöztek át lakói a mai területre, ahol abban az időben védelmet nyújtó erdő volt.

Bocskai István 1604 októberében hajdúival Kiskereki alatt verte szét a császári csapatokat. Azt a domboldalt, ahova az elesett császári katonákat temették " Német temetőnek " nevezik.

A 17. században fiskális falunak nevezik, mint ami nem adományozható, s csak rendkívüli esetben zálogosítható koronabirtok. Így pl. Szántó Ferenc asszonyvásári birtokos 1690-ben 1000 forintért zálogba vette Kiskerekit a kassai kamarától.

1692-ben 8 portája van, birtokosok: Stephanus Tivadar, Staphanus Pál, Andreas Csuka, Valentinus Szilaghy, Tompa Janos, Joannes Balogh, Joannes Szilagyi, Michael Aboni.

Népessége a török kiűzése után gyorsan növekszik. 1715-ben 14, 1720-ban 25 adóköteles jobbágyat írták össze. Kiskerekiben és a környék településein a gr. Kevenhüller , Dietrichstein és Stubenberg családok birtokosok.

1784-ben 135 portán 729 lakos van, a birtokosok Dietrichstein gr. örökösei. 1 papot, 4 nemest, 68 parasztot, 61 polgár vagy paraszt örökösét és 67 zsellért talál az összeírás a férfiak között.

1801-1802-ben épül fel a mai református templom. A református egyház első anyakönyvi feljegyzései 1770-ből valók. A református egyház tulajdonában levő legrégibb kehely 1600-ban készült, a 6 mázsás nagyharang 1793-ból való.

1851-ben Fényes Elek a falu birtokosának gróf Stubenberget tűnteti fel. Gr. Stubenberg János Albis, Székelyhíd és Kiskereki ura és a magyar főrendiház tagja volt egyben.

1851-ben a lakosság száma eléri az ezret, 1980-ban pedig már ezer alá, 994-re csökken a lakosság száma és azóta is folyamatosan csökken.

Határrészei: Farkaszug, Kisdaru-Nagydaru, Perjés, Lepedős, Tölgyfasziget, Hosszúsziget, Samusziget, Völgyes, Duttyán, Kiskerek-erdő, Nagykerek-erdő, Bételek, Varsaszeg-puszta, Horgas, Borz, Kenderföld, Móka, Nagyhalom, Kesjerét, Paragi, Paprét, Mogyorós, Szélfenék, Szartó, Szipagy, Miklai, egreskert, Kendereskert, Kis-szik, Kishalom, Öreghegy, Posa, Újhegy, Rozsamajos, Erdő.

 

Kiskereki község

Kiskereki község az 1968-as adminisztratív átszervezés óta Kiskereki (Cherechiu), Érkeserű (Cheşereu) és Asszonyvására (Târguşor) településekből áll. A község Románia, illetve Bihar megye észak-nyugati részén helyezkedik el, Székelyhídtól észak-keletre, Érmihályfalvától délre.

A három település az Ér völgyében  a 60-as évek végén lecsapolt Érmelléki mocsár területén  illetve az azt körülvevő kisebb dombokon helyezkedik el, 100- 180 m tengerszint fölötti magasságon.




Go to top